Barion Pixel

Idegenszavak tanulása gyorsan és hatékonyan? Néhányan könnyedén veszik, azonban a nagytöbbségnek inkább  inkább munka mint szórakozás. Hogyan tudjuk megkönnyíteni ezt a gyakran unalmas, és eredménytelen tevékenységet gyereknek, felnőttnek egyaránt?

1, Vizuálisan

Gyerekkorunktól kezdve és egész tanulmányi pályafutásunk során a vizuális tanulás nagy szerepet játszik. Az új szavak vizuális ingerekkel történő bemutatása nagyszerű módja annak, hogy elmozduljunk a monoton módszerektől (mint például a szókincslisták), és felgyorsítsuk a szótanulást. Például a tanulók az új szavakat és azok jelentését nem kártyákra, szótárfüzetbe írják, mert ez egy unalmas és nem hatékony tevékenység. A digitális technika nagyszerű, gyors lehetőséget nyújt, hogy képekhez kössük a szavakat.

3, Támaszkodj a füledre

Minden gyermek az anyanyelvét hallás után utánzással tanulja. Helyezzük újra előtérbe ezt a képességet, és szakadjunk el az írott szövegtől. Az írott szöveg ebben az esetben olyan, mint a mankó. A mankó segít egy darabig, de le kell tenni az önálló magabiztos „járás” elsajátításához.

A szavakat meg kell hallgatni minél többször, hogy a ne csak írott formában, hanem auditívan is tároljuk.

3000 szó, képekkel,kiejtéssel, szövegkörnyezetben több mint 600 önellenőrzős feladat.Készülj velünk szódolgozatra,nyelvvizsgára turbófokozatban!

3, A szókincs kontextusba helyezése

Vannak nagyon hatékony módszerek, amely a kontextus alapján történő tanításon alapulnak. A szavak mondatokba, beszédhelyzetekbe, szövegekbe illesztésével kapjuk meg a teljes képet az igazi használatukról. A szavak élő egységet alkotnak a nyelvtannal és beszédszituációval, a háttértörténettel.

4, Koncentrált figyelem

A rövid, de intenzív tanulás hatásos. A felnőtt ember teljes koncentrációval egyszerre 40-45 percet, egy gyermek még kevesebbet tud figyelni. Fordítsunk kevesebb időt a tanulásra! Jól hangzik? Viszont akkor figyelni kell. A szavakat rögzítsük vizuálisan, hallás után és most jön a lényeg: el kell szakadni a az írott szövegtől és ki kell mondani a szavakat hangosan.

5, Magas ismétlésszám

A nyelvtanulás olyan, mint a hangszertanulás, vagy a sport: sokat kell ismételni, hogy egyre magasabb színvonalon menjen, vagy ne csökkenjen a teljesítményünk. Magyarul a nyelvtanulásba a felejtést, a rossz rögzítést is be kell kalkulálni. Ilyenkor a legjobb módszer ugyanahhoz a tananyaghoz visszatérni és átismételni, amelyet már korábban rögzítettünk.  Most már biztos kevesebb idő kell az újra tanuláshoz, de azt (és itt visszatérek az előző ponthoz) koncentrált figyelemmel kell végezni.

Olvass további cikkeket, oldj meg feladatokat, próbáld ki magad!

Ismerd meg a tenger alatti világot Ariellel

Ismerd meg a tenger alatti világot Ariellel

The Little Mermaid is an upcoming 2023 American live-action film which will be distributed by Walt Disney Pictures. It is a remake of the 1989 film of the same name. The film will star Halle Bailey, Jonah Hauer-King, Javier Bardem and Melissa McCarthy, with Daveed...

bővebben
Carnival outfit ideas

Carnival outfit ideas

Known locally as “farsang”, Hungary has multiple unique traditions in February when it comes to costumes and celebrations. For Hungarian students, the carnival season is also really important and usually celebrated in the school. On these occasions, the children show...

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.