Csecsemőként és kisgyerekként az anyanyelvünket csak egyetlen érzékszervünk felhasználásával tanultuk meg és fejlesztettük tökéletesre, ez pedig a fülünk volt. Nem voltak előttünk könyvek, hívóképek, szótárak mégis majdnem mindenki megtanulja 2-4 év alatt kommunikációs szinten az anyanyelvét. Ebből az első egy év a beszéd konkrést gyakorlása nélkül telik el. Csak befogadjuk és nem használjuk a nyelvet. Itt bontakozik ki azon képességünk, hogy csupán a fülünkre támaszkodva is elsajátíthatunk egy nyelvet. Mára azok lesznek sikeres nyelvtanulók, akik a vizuális tanulás mellett a hallás utáni tanulási stílust is használják.
Három fő tanulási képességet különböztet meg a VAK model. Ezek a látás, mozgás és hallás utáni tanulási stílust előnyben részesítő tanulók. Ebből a hallás utáni tanulásban jók csak a népesség maximum 10%-át teszik ki.
DE ÉN ÚGY GONDOLOM, HOGY MINT MINDEN KÉPESSÉG EZ SEM RÖGZÜLT, HANEM FEJLESZTHETŐ!
Mik a legfőbb előnyei a hallás utáni tanulásnak?
- Felgyorsítja a nyelvtanulást. Gyorsabban beszélünk mint olvasunk vagy írunk, ezért mások beszédét hallgatva vagy reagálva többet halljuk és használjuk a nyelvet.
- Magabiztos nyelvtanulóvá tesz. Mert ami a nyelv lényege azt gond nélkül adja vissza egy hallás utáni nyelvtanuló. A kiejtése, intonációja mind sokkal szebb lesz.
- Felgyorsul a reakció idő. A hallott beszéd értése és a válasz is könnyebben megy annak aki meri elengedni az írott mankót.
- Megfigyelhetően nyugodtabb és világosabb a beszéde. Képes egy gondolatot/ történetet végigmondani fennakadás nélkül.
- Kevésbé fárad el az idegennyelv használata során. Pontosan azt az agyterületet mozgatja, amelyet a tanuláskor is használt ezért nem olyan nehézkes az előhívás, és egyszerűbb a beszéd is. Ezért a mondatai nem esnek széjjel. Hosszabban tud beszélni.
Hogyan legyünk sikeres hallás utáni nyelvtanulók, még akkor is ha “vizuális típusok” vagyunk?
- Beszéljünk. Akár mekkora megerőltetést jelent is, beszéljünk. Válaszoljunk kérdésekre, beszélgessünk tanárral, tanulótárssal, baráttal.
- Legyünk aktív figyelők. A kocsiban háttérként hallgatott hanganyag nem fog segíteni. Ha nem figyelünk felnőttként már nem ragad ránk a nyelv. Nézzük az időt mennyi ideig vagyunk képesek figyelni egy hanganyagra. Gyakorlással érezhetően emelkedik ez a szint.
- Ugyanazt a témát vegyük elő többször is. Ezzel ismételjük, és elsajátítjuk mélyebben a szavakat, szerkezeteket, mondatokat.
Hogyan támogatjuk a programunkkal a hallás utáni nyelvtanulási képességet?
- Sok-sok beszéddel
- Hallási feladatokkal
- Hallás utáni feladatokkal, amelyeket többször is gyakorolhatsz egymás után.
- Autentikus anyagokkal, amelyek az aktív figyelmet tartják fent, és arra ösztönzik a tanulókat, hogy hallás alapján értsék meg az információt és önállóan fogalmazzák meg a válaszaikat.
- REMÉLJÜK HAMAROSAN KIPRÓBÁLOD MILYEN AZ SZUPERGYORS AKTíV NYELVTANULÁS!
NÉZD MEG, HOGY ÉPÜL FEL EGY KURZUS!
Olvass további cikkeket, oldj meg feladatokat, próbáld ki magad!
Feltétel mód 1.
Feltételes mód A zéró feltételes módot már tanultuk. Most jön a feltételes módú mondat -1.- valós jelenbeli szintje. Figyeld meg a mondatot! Pl:Ha esni fog, bent fogunk maradni. –If it rains, we will stay inside. Ha nem érzed magad jól, menj el az orvoshoz. - If you...
Must / mustn’t használata
Must /mustn’t –kell / tilos Használata: 1, Szükséges valamit megtennem: A mondatban a „must” kifejezést használva beszélhetünk valamiről, amit tennünk kell. Például: Before dating I must comb my hair.-„A randim előtt meg kell fésülni hajam”. Ebben a mondatban azt...
used to használata
Used to használata A used to az jelenti hogy „szoktam” „ szokott” és ragozott alakjai. A Used to-n „látszik” hogy múlt idejű igére hasonlít ( gondolok itt a –d betűre a szón), ezért kérdésnél és tagadásnál a used to-t tartalmazó mondatok úgy is viselkednek, mint egy...


